HONFOGLALÁS NAP — VÖRÖSVÁRI NAPOK AUGUSZTUS 11-12

0
25

A Vörösvári Napokon számos újdonsággal várjuk a látogatókat s köztük a gyermekeket is. Így családi programjaink közt szerepel a Honfoglalás nap, melynek kapcsán megismerhetjük őseink kultúráját, hagyományait, régi tárgyakat. Ebben segít nekünk az Árpád Népe Hagyományőrző, Kulturális és Sport Egyesület, melynek fő célja új közösségek építése, illetve olyan rétegek megszólítása, akik amúgy nem találkoznának a hagyományőrzéssel. 
Változatos programok kapcsán részt vehetnek a gyerekek ügyességi népi játékokon, így felmérhetjük tudásunkat, kitartásunkat például, hogy melyikünk tudja tovább kitartani a kardra húzott patkókat. A kézműves udvarban több fajta kézműves foglalkozás várja honfoglalóinkat. Megismerkedhetünk a kötélsodrással és más fonalas technikákkal, a papírmerítéssel és készíthetünk bőr karkötőt is. A kis jurtában felállított gabonakonyha játszó kunyhó garantáltan a lányok kedvence lesz. De a fiúk sem unatkoznak majd, kipróbálhatják a gabonaőrlést és lisztszitálást a kézi malom gabonaműhelyben. Természetesen nem maradhat el az íjászat sem, oktatónk biztonsági vesszők segítségével tanítja eme ősi vadászati, majd harci módszert. Aki elég bátor, kiállhatja a vitézi 5 próbát is a Vitézi Udvarban.
A nagy jurtában régi tárgyakat, páncélokat, pajzsokat, fegyvereket és ruhákat láthatunk, s fényképezkedhetünk is.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ