Bejegyzések

Hősök emlékművei

Hősök emlékművei

1920. augusztus 20-án szentelték fel az I. világháború hősi halottainak emlékművét a vörösvári régi temetőben, az országút mellett. Az alkotó Krasznai (Krausz) Lajos szobrász mester volt.

Strandfürdő

Strandfürdő

Korábban egy kis tó volt ezen a helyen, az akkori cigány-telep szomszédságában: a Cigány-tó. 1928-ban feltöltötték a tavat, és strandot létesítettek a helyén.

Szent János-tó

Szent János-tó

A tó kezdetben csak nagy esőzésekkor volt számottevő méretű, később beállt egy átlagos vízmennyiség. Pontos keletkezési idejét nem ismerjük, de az 1783-as első katonai felmérés térképén már szerepel.

Vasútállomás

Vasútállomás

Az állomásépület az 1895-ben átadott vasútvonallal egyidős, ma bejegyzett műemlék.

Bányász emlékmű

Bányász emlékmű

Pilisvörösváron 1903 és 1940 között működött bánya. A pilisvörösvári kőszénbánya a világháború első évére 1,5 millió mázsa termelést ért el.

Egészségünk megőrzése a járvány alatt 2.

LELKI IMMUNRENDSZERÜNK

Kautzky-Szemők Adrienn /Komplementer medicina szakterapeuta Reflexológus – Fitoterapeuta/ egészségünk megőrzésével kapcsolatos gondolatait a második részben a lelki immunrendszerről fejti ki.

Egészségünk megőrzése a járvány alatt 1.

Folytatódik a „Kezedben az egészséged! ” előadássorozatunk.

Kautzky-Szemők Adrienn /Komplementer medicina szakterapeuta Reflexológus – Fitoterapeuta/ egészségünk megőrzésével kapcsolatos gondolatait most egy Podcast adásban hallgathatják.
Az elkészült felvétel hamarosan a Pilistévé műsorán is látható lesz. A három részes sorozat első epizódjában a járványhelyzet alatt alkalmazható praktikákat, hasznos tanácsokat találhatnak.